A nő órák óta sírt a jegypénztáraknál

Nagyon szeretünk olyan történetekről beszámolni amikor emberségből, szeretetből és együttérzésből példát mutatnak emberek, főleg akkor ha ezek a történetek hazánkból származnak. A következő történet a héten esett meg az egyik fővárosi pályaudvaron ahol egy órák óta zokogó nőhöz kértek segítséget.

A bejegyzés szerint mentők hosszú percekig nem tudták kideríteni a sírás okát, olyan szívszaggatóan zokogott az 50 év körüli asszony.

    Némi nyugtatgatás után azonban elmondta, a lányát kísérte vonattal Budapestre, aki busszal külföldre indult. A lánytól való búcsúzás után ismét vonathoz igyekezett az asszony és ekkor vette észre, hogy kizsebelték, elvitték a pénztárcáját, az összes igazolványát és a mobiltelefonját.

Az asszony ismerősök és telefon híján teljesen pánikba esett. A mentősök azonban így is segíteni próbáltak rajta. Azonnal felvették a kapcsolatot a vasút forgalmi ügyeletével, akik elmondták, hogy hamarosan indul egy másik, utolsó vonat Gyöngyösre, amit még elérhet.

    Miután a hölgy története nem hatotta meg a kalauzt, a mentősök jegyet vettek a kétségbeesett asszonynak.

A nő annyira meghatódott a mentők emberségén, hogy ismét sírva fakadt, igaz, ezúttal az örömtől.

    „Egyszerűen nem bírom elviselni az emberi szenvedést. Ha nem így akkor úgy, de valahogyan segítenünk kellett” – mondta a mentős.

BETEGE HELYETT A MENTŐÁPOLÓ FIZETTE A VONATJEGYET Különös bejelentésre vonult ki egy budapesti mentőkocsi a napokban....

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2017. október 13.

 

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!