Ilyet még sosem láttak!

Néhány pillanattal később, hogy Sarah életet adott ikreinek, az orvosának, aki ebben segítette, tátva maradt a szája majd a szülőszoba döbbenten nézett...

Amikor a fiatal pár megtudta, hogy ikreik lesznek, nagyon boldogok lettek, azonban ez az öröm aggodalommal is vegyült, amikor az orvosuk közölte velük, hogy egypetéjűek e mellett közös méhlepényen és magzatburkon osztoznak.


Az ilyen esetekben eléggé kockázatosak, így Sarah veszélyeztettet terhesnek ítélték és két hónappal a császármetszés előtt kórházba fektették. A két lénye 46 másodperc különbséggel jöttek a világra, mindketten épen és egészségesen. mikkor előbújtak az orvosuk magasba emelte őket, hogy megmutassa az újdonsült édesanyának. Ekkor döbbenetes dolog történt. A két pici lány megfogta egymás kezét.

„Teljesen meghatódtam! Még a férjem is megkönnyezte, igazából nem is tudom, volt e valaki, akinek száraz maradt a szeme.”

Három év telt el a születésük óta és Jenna és Jillian személyisége is elkezdett szépen kibontakozni, de egy dologban még mindig egyeznek, szeretnek kéz a kézben járkálni. Imádnak együtt lenni és alig akarnak bármit is csinálni a másik nélkül.

(Ötletdívák)

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!