Életét áldozta diákjaiért!

 

A Szinyei Merse Pál gimnázium történelemtanára, saját testi épségével nem törődve mentette a lángoló buszból diákjait. A mentés során viszont olyan égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás ellenére is belehalt sérüléseibe!

 

Foto: Facebook

A hős férfiről, Antal Köz Béla történelemtanárról egyik volt diákja azt meséli, hogy mindig vidám embernek ismerte, aki “együtt dobogott az osztályával”. Történelmet és filozófiát tanított a Szinyei Merse Gimnáziumban, de dolgozott a Terézvárosi Kéttannyelvű Gimnáziumban is, ahol szintén kedvelték diákjai. A férfi igazolt floorball játékos volt, március 3-án ünnepelte volna 41. születésnapját. A diákkal akkor beszélgettünk, amikor gyertyát gyújtott volt tanára emlékére. Azt mondta: tartja a kapcsolatot a Veronában lévő túlélőkkel, tőlük tudja, hogy Antal Köz Béla többször is visszament a diákokért, “ez a tette is annyira jellemző rá”. írja a Pestisrácok.hu

Álljon példája minden olyan tanár előtt aki nem érzi hivatásának munkáját!

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!