Hihetetlen érzés lehet mikor a szerelmed nem emlékszik rád...

 

Egy átlagosnak tűnő 19 szép Londonban élő leányzó Jessica Sharmannál 2010- ben diagnosztizáltak lebeny epilepsziát. Ezen betegség lényegében hasonló egy normál epilepsziához viszont itt a beteg a rohamok miatt ideiglenes amnéziát tapasztal, tehát nem emlékszik semmire. Jessica legutóbbi rohama viszont különbözött a többitől, az emlékei csak nem akartak visszatérni...

Így mesélt arról a 2016-os márciusi napról:

    “A roham után egy órával láttam, amint egy nő rohan felém és nekem fogalmam sem volt, ki ő. Az anyám volt – és én csak néztem rá üres tekintettel” – meséli Jessica, akit a párja kísért be munkahelyére míg el nem múlik a roham okozta zavartsága, de az csak nem akart múlni. Jessica anyja egy közös fotóval próbálta meggyőzni lányát, hogy ki is ő – de ez sem ment könnyen. “Azt sem tudtam, én hogy nézek ki, így meg kellett vizsgálnom az arcvonásaim egy tükörben, hogy megnézzem, a fényképen valóban én vagyok-e” – tette hozzá.

Megindult a várakozás az orvosok csak ezt tudták javasolni, de hónapok után sem jöttek az emlékek. A lány párja nem akart beletörődni abba, hogy párja nem emlékszik rá és ezért el fogja veszíteni ugyanis a lány kijelentette, hogy nem szeretne tőle semmit, addig kért tőle randit míg végül beadta a derekát.

Rich és Jessica újra randizgatni kezdtek aminek a vége az lett, hogy a lány újra bele nem szeretett régi, új párjába, ám állapota sajnos nem javul így jelen pillanatban is úgy éli életét mint akinek az első 18 éve meg sem történt.

    “Gyakorlatilag elveszítettem az életem első 18 évét – de igyekszem nem ezen rágódni, mert az nem vezet sehová sem, mint ahogy az sem segít, ha azon aggódom, hogy a jövőben újra elveszíthetem az emlékeimet” – nyilatkozta a Mirrornak, hozzátéve: “Azok után, amin a múlt évben átmentem, tudom, hogy bármivel megbirkózom a jövőben. Jelenleg azon vagyok, hogy új emlékeket teremtsek!”

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!