Elszabadultak az indulatok!

A Tesco már el is indította a vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy szándékos, szervezett formában történő félelemkeltés zajlik-e az áruházlánc egységeiben, miután a sajtóban megjelent, hogy Egerben az áruházvezető munkára kényszerítette a diákokat, akik emiatt sírva dolgoznak.

A Tesco sajtóosztálya viszont azt közölte, hogy nem az áruház vezetője, hanem a sztrájkoló munkatársak helyezték őket nyomás alá. Ezt az érintett diákok maguk mondták el Hevesi Nórának, az áruházlánc kommunikációs vezetőjének, úgy, hogy az áruházvezető nem vett részt a beszélgetésben, nem volt jelen. Hevesi Nóra a vállalat nevében elnézést kért a diákoktól, és megköszönte munkájukat

A Tesco kommunikációs vezetője elmondta, hogy nem tolerálják a félelemkeltő és erőszakos viselkedést és felszólították a dolgozókat, hogy tartsák tiszteletben egymás döntését:

 „Felszólítom egyúttal a szakszervezeti vezetőket, hogy felelős viselkedéssel tartsák kordában az indulatokat, intsék mérsékletre a sztrájkoló kollégákat, és tudatosítsák bennük, hogy ahogy a vállalat és annak vezetői nem helyezik őket nyomás alá, nem fenyegetik és nem akadályozzák őket a sztrájkban való részvételben, úgy ugyanez a viselkedés várható el a munkabeszüntetést választó munkatársaktól is. Arra kérek mindenkit, hogy senki ne feledje, függetlenül attól, ki vesz részt a sztrájkban és ki nem, mindannyian emberek vagyunk, munkatársak vagyunk, a sztrájkot követően is egy csapatban fogunk dolgozni” – mondta Hevesi Nóra.

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!