10 marhaság amit elhiszünk a filmeknek!

 

Hajlamosak vagyunk elhinni azt amit a televízióban látunk, de meg kell jegyeznünk, hogy nem minden tv műsor objektív, vagy tudományos illetve megalapozott tényekre alapoz. Az ilyen műsorokat a tudományos és ismeretterjesztő csatornákon kell keresni. A filmek teljesen másik műfaj itt nem a tanításról és az ismeretterjesztésről szól hanem a szórakoztatásról. Nem véletlen, hogy utoljára az 1963-as Kleopátra című film volt az amely maximálisan az akkori tudományos tényekre alapozta a történetet és annak díszleteit. Ez után a filmek után a stúdiók nem törekedtek már annyira a valószerűségre.

Most bemutatunk 10 ilyet dolgot amivel mindenki tisztában van, tényként kezeli, de marhaság!

 

Marhaság: A szívmegállást simán defibrillátorral újra lehet indítani.

Tény: A defibrillátor csak az újraélesztéshez szükséges eszköz de önmagában nem működik

 

Marhaság: Az eltűnt személyt az eltűnését követően csak 24 óra múlva fogják elkezdeni keresni

Tény: Ha megalapozott az eltűnés azonnal elkezdik a keresést

 

Marhaság: Két fegyverrel 2x annyi ellenfelet tudsz leteríteni

Tény: Két fegyverrel lőni nagyon nehéz ezért kevesebb találatot tudunk bevinni mint egyel

 

Marhaság: Hangtompító használatával nincs a lövéseknek hangja.

Tény: Mivel csak a hang tompításáról beszélünk csak halkabb, de nem hangtalan.

 

Marhaság: A rendőrség másodpercek alatt bemér egy hívást

Tény: Valóságban akár órákig is eltarthat ez.

 

Marhaság: A fuldokló félig kint van a vízből és kiabál.

Tény: ha valaki fuldoklik akkor nincs kint a vizből és hangokat sem ad ki...

 

Marhaság: A kloroformmal másodpercek alatt elkábítható valaki.

Tény: Az igaz, hogy alkalmas kábításra, de ehhez legalább 5 perc kell és a hatása is rövid idejű.

 

Marhaság: Egy pisztollyal gond nélkül szétlőhetünk egy lakatot.

Tény: Általánosságban a fegyverben használt lövedék jóval puhább mint a lakat ezért lepattan róla, speciális lőszerek viszont alkalmasak erre. 

 

Marhaság: Szabadesés közben tudunk beszélgetni.

Tény: Zuhanás közben a levegő közegellenállás miatt gyakorlatilag süketek vagyunk.

 

Marhaság: Nagyon menő a gránátból foggal kihúzni a biztosító szeget.

Tény: Valóban menő ám fogaink hamarabb esnének ki a helyükről, nem véletlenül nem egyszerű kihúzni!

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!