Ez üzeni a szoftverfejlesztő lány

'Tusványoson én vagyok otthon, nem Orbán Viktor' - így olvas be a fiatal nő a miniszterelnöknek!

Csalódott Orbán Viktorban Ladó Andrea, ezért fütyülte ki a miniszterelnököt Tusványoson. A Hír TV-ben arról beszélt, a kormányfő már első regnálása idején hazudott, a magyar-orosz 'barátságot' pedig soha nem bocsátja meg.

Ladó Andrea Magyarországon él és szoftverfejlesztőként dolgozik. Tusnádfürdőn Orbán Viktor 2010 utáni politikája ellen tiltakozott. Ladónak nem tetszik, hogy a kormányfő az embereket, az erdélyi magyarságot és a tusnádfürdői hallgatóságát használja díszletnek amellett, hogy saját magát fényezi.

 

'A biztonságérzetünkre apellál, megment minket, közben nyugodtan lehet lopni' - mondta a Hír TV stúdiójában. 

Azt mondta, nagyon csalódott, sőt, mindennap van olyan, ami felháborítja - 'nem ezt várják a kormánytól, hogy a bajaikat szaporítsa' - tette hozzá.

Az első regnálása idején fel sem merült a kettős állampolgárság ötlete, 'tudtam, hogy hazudik, de elnéztem neki'. - Szemétkedett Dávid Ibolyával, mert merészelt nem vele indulni - sorolta a miniszterelnök húzásait Ladó.

Jött a magánnyugdíj (a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése), 2010-ben Orbán kipróbálta, hogy megfordul és Erdogánékkal fog parolázni, ezért kifütyültük - mondván, ez az ember nem komoly.

Hozzátette: nem haragszik senkire. A célja az volt, hogy Orbánt fütyülje ki. Elfogadja, hogy provokátornak tartják, de nem Soros-bérenc. Mint mondta, nem kapott fenyegetést az eset óta, csak azt mondták neki, hogy 'hasznos idióta vagyok, mert a baloldal belénk rúg'.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!