A SONY szabadalmaztatta a kontaktlencse kamerát!

 

Szép új jövő elé nézünk. Mióta bejöttek a digitális fényképezőgépek majd az egyre jobb képeket készítő mobiltelefonok egyre könnyebb valamiről vagy valakiről titokban videofelvételt készíteni. Legyen szó vagy vállalati kémkedésről, vagy bármi olyasmiről amit látni láthatunk de nem rögzíthetjük, valamilyen fizikai eszközt kellett elrejtenünk egy helységben vagy magunkon. Láttunk már okos szemüveget ami szintén képes erre és még különböző információkat vetíteni a felhasználója elé, de egyrészt egy nagy vastag szemüveget kell hordanunk, másrészt elég hamar lemerül.

Ennek mostantól vége a Sony új szabadalmának köszönhetően. Ugyanis

a Sony szabadalmaztatta a pislogással vezérelhető és ebből energiát nyerő videófelvevő alapjait!

Ez az eszköz egyrészt abból nyer energiát, hogy pislog a használója, másrészt ezzel is tudja vezérelni, mivel az eszköz képes különbséget tenni a szándékos vezérlési pislogás és a reflexszerű között.

Egyenlőre a technika még nem áll olyan fejlettségi állapotban, hogy meg is tudják ezt a Sony japán mérnökei valósítani, de az elméleti alapokat lefektették és le is védették. Már csak az a kérdés, hogy mikorra sikerül ezt a fejlettségi szintet meglépni.

 

 

Forrás : cnet.com

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!