Hajdú Szerint elárulták!

 

A legfrissebb hírek szerint Sarka Katának m már nem kell egyedül megküzdenie az élet és a válás nehézségeivel, mert vigasztaló társra talált. A Story szerint nem is akárki a szerencsés fickó, a család régi jó barátját és üzlettársát, B. Istvánt látják mostanában gyakran együtt Katával. Kapcsolatuk immár napvilágot látott, miután több fotó is készült arról, hogy a férfi este megérkezik a gyönyörű műsorvezető XII. kerületi lakásához, majd kora reggel távozik onnan- írja a magazin.

Elég valószínű, hogy korábbi posztjaiban erre célzott Hajdú Péter is, hiszen az 50-es éveiben járó üzlettársat Péter igaz barátjának tartotta, és vakon megbízott benne. B. István valószínűleg úgy kerülhetett közel Katához, hogy közben Hajdút is vigasztalta.
 

„Az árult el, akiben a leginkább bíztam. Amikor nyáron arra jöttem haza, hogy üres volt a ház, Kata elköltözött a gyerekekkel, és én egy órát sírtam a gyerekszobában – ő volt az első, akit felhívtam. Nyilván túl közel engedtem magamhoz egy kígyót, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Teljesen félreismertem valakit, aki az életünk része volt. Mindent megosztottam vele. Nem fogom elmondani, hogy miben árult el, de amit tett, az megbocsájthatatlan. Azt gondolom, hogy nekünk az életben már nincs dolgunk egymással" - posztolta hetekkel ezelőtt Hajdú Péter a Facebookon. - Ripost

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!