Sosem hallott titkot árult el az üzletasszony!

Sarka Kata már maga mögött hagyta kapcsolatát Hajdú Péterrel és új életet kezdett. Életében második alkalommal keresett fel asztrológust, hogy megtudja, lehet e még boldog családja az életében. Az szakembernél töltött idő nagyon tanulságos volt Kata számára, hiszen korábban egyetlen egy alkalommal kérte szakember segítségét: amikor a házassága válságba került Hajdú Péterrel. Akkor azt tanácsolták a 30 éves nőnek, hogy gondolatban öntse ki a szívét annak a személynek, akivel szemben problémái vannak, majd kérje meg, hogy távozzon az életéből.

'Akkor tanultam meg elengedni azokat a fájdalmakat, amiket hurcoltam' - mondta a kétgyermekes anya, aki azóta is gyakran alkalmazza ezt a technikát, és azt is megtanulta, hogy a megérzéseire mindig hallgatni kell.

Korábban Hajdú elhatározta, hogy feleségével elutaznak New Yorkba, és bár Kata nagyon szereti azt a várost, akkor úgy érezte, valamiért nem szabad odamenniük. Kérlelte egykori párját hogy maradjanak, sokat vitatkoztak ezen, de Péter hajthatatlan volt, menni akart.

„Zokogva köszöntem el a gyerekektől, egész éjjel sírtam, persze látványosan. Peti reggelre feladta és nem utaztunk el. Hiszem, ha akkor felülünk a repülőre, történt volna velünk valami' - írta meg a hot!Magazin.

life.hu

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!