Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések!

Több mint 30.000 háztartásban nincs áram a heves zivatarok és jégesők miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a károk elhárításán teljes létszámmal és külsős partnerek bevonásával dolgozik az E.ON, de lesznek olyan helyek, ahol a javítás szombatra húzódik - tájékoztatta a társaság szóvivője péntek délelőtt az MTI-t.

Vas megyében kb 15 000, Győr-Moson-Sopronban 8000, Zalában pedig 6000 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás.

Az orkán erejű szél tegnap este érte el Zala, majd Vas és Győr-Moson-Sopron megye térségét. A szolgáltatást a viharban kidőlő fák, vezetékekre szakadt ágak valamint a megrongálódott esetleg kidőlt villanyoszlopok gátolják.

A meghibásodások nagy része Szombathely és Győr térségében történt, péntek reggel 64 középfeszültségű vonalat érint még áramszünet. A hibaelhárításokon éjjel nappal fognak dolgozni a szolgáltató szakemberei, de a munkát nehezíti, hogy sok helyen az utakra is fák dőltek, ami jelentősen lassította a közlekedést.

A javításokat a katasztrófavédelem is segíti, a kidőlt fákat távolítja el a villanyvezetékek és oszlopok közeléből.

Az E.ON reggel felvette a kapcsolatot az érintett települések polgármestereivel, hogy tájékoztassa őket a hibaelhárítás folyamatáról.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!