Ma már 80 éves lenne...

A hős magyar származású katona idén szeptemberben lenne 80 éves, de neki nem adatott meg, hogy ilyen szép kort megéljen, ugyanis életét áldozta a bajtársaiért.

László Budapesten született, 1937-ben. Rengeteg honfitársával együtt ő is úgy gondolta, hogy nem kart egy elnyomott országban élni, így 1956-ban elhagyta az országunkat. Végül az USA-ban telepedett le ahol 1965-ben Minneapolisban csatlakozott az amerikai hadsereghez Három évvel később már törzsőrmesterként szolgált a 173-as légi szállítású hadosztályban

Ennek kötelékében jutott el Vietnamba is, ahol hősiességével örökre beírta ma­gát az amerikai hadtörténet nagykönyvébe. Egyik akciójuk során Binh Dinh tartományban összetűzésbe keveredtek a vietkonggal, s az ellenség egyik gránátja a közelükbe hullott. László egy percig sem habozott, rávetette magát a gránátra, hogy testével felfogja a robbanást és megóvja bajtársait a komoly sérülésektől vagy a biztos haláltól. Ő maga persze nem élte túl bátor tettét.

Az amerikai hadsereg később hősiességéért a legmagasabb fokozatú kitüntetését, a Medal of Honort (Becsület érdemérmet) is megkapta, amelyet özvegye és kislánya vett át Richard Nixon elnöktől. Rábel László az arlingtoni temetőben nyugszik.
Forrás

★★★ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ▼ KÖSZÖNJÜK!