Torta de csirkéből, szóval fából vaskarika?

A csirkével rakott csirke. :) Közismert recept, nem is bonyolult, ízléstől és alapanyagtól függően jól variálható - és most jött el az ideje, hogy felkerüljön.
Többféleképpen próbáltam már elkészíteni, több-kevesebb tejföllel/tejszínnel (is) rétegezve, de végül a legjobban ez a 'száraz' változat vált be, ugyanis ez szeletelhető a legszebben. Attól függetlenül, hogy a fenti síkosítók közül egyik sem kerül bele, maga az étel még nem lesz száraz, viszont jól néz ki a tálalásnál is.

Kell hozzá csirkemell és sajt. Sok mell és sok-sok sajt. Na meg némi szalonna és egyéb ez+az. A művelet a forma kibélelésével kezdődik - ha tortaformát szeretnék, kör alakú edénybe tenném, de nem szeretném - marad a hasáb. Nekem bejön a széthúzható kenyérsütő forma, de más hasonló eszköz is használható. A formát tehát kibélelem: szalonnával. Húsos, vékonyra szeletelt füstölt bacont érdemes venni hozzá. A szalonnával úgy bélelem ki a formát, hogy kissé 'rálógjanak' egymásra a szeletek, és a rétegezés után a szeletek visszahajthatóak legyenek majd a 'torta' tetejére.
A csirkemellet szép vékony szeletekre vágom, finoman sózom és borsozom. A tojásokat felverem, liszttel, csipet sóval, és kevés tejjel vagy tejszínnel palacsintasűrűségű tésztát készítek. Ebben forgatom meg a csirkemellszeleteket a rétegezéshez. A baconre egy sor reszelt sajtot szórok, erre egy sor csirkemell, majd újabb sor sajt-csirkemell-sajt-... kerül, amíg a hozzávalók tartanak. Voltaképpen olyan, mintha liszt+tojás+sajttal 'paníroznám' a húst, csak így kicsit egyszerűbb. A rétegezéshez lehet pluszban pl. sonkaszeleteket vagy kolbászt is használni, így variálva az ízvilágot, de én szeretem 1-2 sor tömlős sajttal is 'turbózni' (1 tömlő=1 sor sajt helyett mehet bele).
Amikor elfogynak a hozzávalók, a bacont visszahajtom és ha szükséges, fektetek további szeleteket is a tetejére, majd előmelegített sütőbe (190-200 °C) tolom a formát. Nem szükséges letakarni, de aki úgy gondolja, hogy túl sok a réteg és nem fog átsülni, az megteheti. Addig sütöm, amíg a bacon szépen megpirul és egy sasliknyárssal gond nélkül át tudom döfni a rétegeket. Ekkor, ha van lé alatta, azt óvatosan leöntöm (amennyire tudom), majd a csirketortát arra a - hőálló - tálra fordítom át, amiben végül tálalni fogom (így felülre kerül a még pirulatlan bacon). Visszatolom a sütőbe és megpirítom a szalonnát a tetején is.
Tálalás előtt hagyom 15-20 percig állni és csak ezután szeletelem fel.
 


Hozzávalók 6 személyre: 300-350 g füstölt bacon, 2 közepes méretű filézett csirkemell (össz. 900-1000 g), 3 tojás, 3 evőkanál liszt, só, bors, 50-100 ml tej vagy tejszín, 1-2 tömlős sajt (lehet ízesített is; elhagyható), 400-500 g reszelt sajt (nekünk bevált a trappista és egy kis füstölt karaván kombinációja).

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!