Elmondjuk miért jobb kerülni!

Magam részéről a diétám és a testépítés miatt igen sok csirkemellet fogyasztok. Őszintén bevallva még mindig nem unom meg pedig évek óta elég sok csirkemellet készítettem el valamilyen formában. Legalább 100 módon képes vagyok megfőzni-sütni. Ezért is látom milyen különbségek vannak a falusi és bolti csirke azon belül is főleg a melle húsa között.amit főleg látni, hogy sokkal nagyobbak a boltiak, mintha vizesebbek lennének és nagy vastag zsír-ér szerű képződmények vannak bennük.

Kicsit utána olvasva a témának rá leltem erre a tanulmányra, hogy ezek a kis "zsír-erek" az izomszövet elváltozásai, aminek az eredménye a tanulmány szerint az az, hogy:

a csirkemellben megtalálható zsír mennyisége több mint 200 százaléka a normálisnak és e mellett a fehérje tartalma pedig alacsonyabb!

Egy 2016-ban megjelent vizsgálat szerint több száz csirke vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy ez a rendellenesség a megvizsgált baromfik 96 százalékánál megtalálható volt!

Ezzel szemben rengeteg helyen mást nyilatkoznak a baromfitartók és a kereskedők is.

Az állatvédők felhívják a figyelmet, hogy ez annak a következménye, hogy mára tulajdonképpen gyártják a csirkét.

Míg a húszas években egy csirke nevelése folyamán elérje az egy kilós súlyt 110 napra volt szükség ma ezzel szemben 47 nap alatt elérheti a három kilogrammot!!!

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!