Tegnap este a közösségi oldalon találta mezt az írást. Bevallom hasonló gondokkal al küzdöttem én is fiatal koromban. Egyszerűen nem tudtam sírás nélkül végigolvasni. Annyira hálás vagyok a gyermekeimnek hogy lehetnek!
"Kedves Kisfiam/Kislányom! Mit mondanék neked, ha előttem állnál? Beszámolnék-e a kétségek közt töltött évekről, vagy csak megfognám a kezed, és azon tűnődnék, kire is ütsz valójában?
Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy hónapról hónapra jobban kíváncsi vagyok rád.
Mint amikor egy fiatal lány álmodozik a nagy Ő-ről: vajon barna vagy szőke hajjal áld-e meg a sors? Melyikünk szemszínét öröklöd? Művészlélek vagy matekzseni rejtőzik majd benned? Esetleg átlagos leszel, az átlagosnál is átlagosabb, de a legfontosabb a szüleid számára? Hogyan kezeljük majd, ha sírsz, ha felszökik a lázad, ha megver az ovistársad, ha rossz társat választasz, ha elkésünk a diplomaosztódról, ha nyugdíjasként egy nap a terhedre leszünk?
A valóságban azonban a váróteremben ülök, és azt csinálom, amiben igazán jó vagyok.
Várok.
Növényekkel és barátságos világítással teszik elviselhetővé a tényt, hogy itt bizony meddő nők ülnek megmentőjükre várva. Szépen, sorban, mint megfáradt viaszbabák; parfümfelhőben, de bélyeggel a homlokukon.
Elmerengek rajta, milyen sokan vagyunk. Ha az utcán találkozunk, nem is sejtjük: van bennünk valami közös. Valaminek a hiánya.
Mi vagyunk azok, akik kimondatlanul is szívből kívánják a legjobbakat egymásnak. Pontosan tudjuk, min megy át a másik, és látjuk egymásban az eleven kissrác anyukáját a játszótérről, vagy a széles csípőjű ikres asszonyt, akinek csak hat beültetés után sikerült – de sikerült.
Tíz perc leforgása alatt eláruljuk egymásnak a legféltettebb titkainkat: a vizsgálatok számát, az éppen aktuális diétánk állását és a legutóbbi vérvétel eredményeit. Amikorra már egészen összeszokott csapatot alkotunk, nyílik az ajtó.
A nevemet hallom.
Ami ezek után történik, nevetséges ismétlődése a sorsnak. A fekete árnyak azt súgják:
az ok: ismeretlen.
A fehérköpenyes vállat von: tessék szépen ma este egy pohár bor társaságában elcsábítani a férjet, akit egyébként vizsgáltak már, igen? Tizenötezer forintot kapok, jobbulást, viszont látásra, tessék, csak tessék, erre tessék.
Felszívódom a folyosón, és lefekvés előtt még utoljára megfordul a fejemben, milyen érzés lett volna egyszer csak téged pillantani meg azon az átkozott monitoron az üres fekete lufi helyett.
Vasárnap reggel, amikor nyitva az ablak, a közeli térről hallom, ahogy egy kisgyerek az anyját hívja.
A válasz elmarad. Senki sem kiált vissza, hogy: jövök már!
Hátha ez egy jel. Hátha te üzensz. Hátha… butaság. Azért a biztonság kedvéért néha hangosan azt felelem:
Itt vagyok!
A barátnők azt mondják, „kicsi lélek” vagy, aki „majd jön, ha jönni akar”. Közben ott ülnek az ölükben a Pistikék meg az Annácskák, akikről sajnos már lemaradtál; sebaj, majd lesznek korodbeli barátaid, kedves leendőm, „ha eljön az ideje.”
Persze valahol megértelek, hogy a lehető legjobb körülmények közé szeretnél érkezni. Megvárod, amíg a szüleid megerősödnek anyagilag, és saját házba költöznek. Mindez igényesség a részedről, semmi más.
A válogatós kis mindenedet, gondolom. Hát a jég hátán – de szeretetben – megélni ki fog velünk? Hát az, amit mi biztosítani tudunk számodra, kevés?
Másnapra a „kicsi lélekbe” vetett hitemet elviszi a cica.
Egyszerű okokból: nem akarok haragudni rád. Hogy is haragudhatnék? Hiszen még nem is ismerlek. Hogy is haragudhatnék valakire, akinek egy nap életet készülök adni?
Jelek és égi üzenetek nélkül is értelmet adsz a szürke hétköznapoknak. Elhiteted velem, hogy nemsokára egy másik orvosi rendelőbe sétálok, és újra találkozom a sorstársaimmal, akik annak idején cinikus mosollyal számoltak be a történetükről. A mosolyunk pedig egyszerűen csak mosoly lesz, keserű szájíz nélkül.
És ha évekkel később a szombati családi ebédnél ülünk, te, én és az apád, egy másodpercig sem kell elgondolkoznunk, vajon mit is feleljünk, ha te, kis igényes, nagy szemekkel ránk nézel, és felteszed nekünk azt a bizonyos Nagy Kérdést:
Ti vártatok engem?"
Forrás: goodstuff.hu
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
