Hihetetlen, hogy ma Magyarországon ilyen történik!

 

Elképesztő dolog történt a nyíregyházi vasútállomáson. Most nem arról van szó, hogy késnek a vonatok, vagy nincs rajtuk fűtés esetleg embertelen körülmények uralkodnak a váróban. A következő történetet a napokban esett meg egy hölggyel és annak rokonával! Azt kell mondanom, hogy ilyen példamutató hozzáállással ritkán találkozom, nem csak a MÁV-nál hanem úgy az egész országban.

 

"Nemrég egy mozgásában korlátozott rokonom érkezett hozzám látogatóba, és aggódtam a hazaútja miatt, ugyanis a budapesti vonat a nyíregyházi állomás nyolcadik vágányáról szokott indulni. A távoli vágányt – az aluljárón keresztül – a bottal járó rokonom csak nagy nehézségek árán, egy óra alatt tudja elérni, ezért az információs hölgyhöz fordultam segítségért. Ő azonnal telefonált, elintézte, hogy a vonat az első vágányról induljon, az utazás napján pedig személyesen is várt minket, és felsegítette a vonatra a rokonomat. Jó lenne, ha sok hozzá hasonló emberrel találkozhatnánk!"

K. P.-né

 

Önnek milyen jó tapasztalata van a magyarországi tömegközlekedésben dolgozókkal? Szeretnénk ha megírná nekünk alul kommentben, mert szeretnénk ha nem csak a rossz dolgokat kapná fel az internet!

Kérem ossza meg mindenkivel, hogy lássák nem csak mogorva emberek élnek ebben az országban!

Forrás: szon.hu

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!