Megan Phipps-t egy rendkívül érdekes és különös betegséggel „áldotta” meg a sors. Két méhe, és két méhszája van. A betegség neve: Uterine didelphys. A 24 éves lány2021 év elején tudta meg, hogy ikreket vár. Méhenként egyet.
Ennek az volt az eredménye, hogy Megan korai vajúdásba kezdett a terhesség 22,5 hetében, és mindkét babát a második trimeszterben hozta a világra. A gyerekek nem nyomtak egy kilót sem. Sajnos az egyik baba nem sokkal ezután elhunyt. A túlélő Reece nevű baba a lincolni Byan Healt kórház legfiatalabb túlélője lett.
Megannak már volt két gyermeke, de azok a jobb méhében fogantak meg, ezért feltételezte, hogy a bal oldali méhe nem aktív. Ám a legutóbbi terhességénél érezte, hogy valami nem klappol, és szakorvoshoz irányították.
A terhessége 22. hetében elviselhetetlen fájdalmat érzett és kórházba került. Hamarosan koraszülésbe kezdett.
Akik egy ilyen korai szülést túlélnek, szinte mindig jelentős szövődményt vagy fogyatékosságot szenvednek el.
Megan esetében azt mondták, hogy nagyon kevés az esélye a gyermekek életben maradásának. 1% esélyt adtak nekik. Sajnos Riley az első kislány a szülés után tizenkét nappal elhunyt.
A túlélő Reece-nek 45 napnyi lélegeztetőgépet, vérátömlesztést és számos orvosi beavatkozást kellett túlélnie.
144 nap után, 8 kilósan engedték ki a kórházból.
A kórház személyzete a kislányt egy orvosi csodának tartja.
Az anya azt szeretné, ha története minden koraszülő anyának reményt adna.
A Scientific American szerint 1 az 50 millióhoz az esélye annak, hogy ilyen betegség esetén, egyidejűleg két anyaméhben terhesség alakuljon ki.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!