Ilyenre még nem volt példa Magyarországon!

Most vált el a negyedik hangsúlyozom a negyedik feleségétől a Csongrád megyében, egy kis tanyán élő Széll Attila. Ezzel még nem is lenne probléma láttunk már olyat, hogy valaki a negyedik házasságában sem találja meg a boldogságot, de az a megdöbbentő, hogy ez a négy nő és Attila valamint 9 közös gyermekük együtt éltek!

Elmondtam Ildinek, hogy hogy beleszerettem egy másik lányba, de őt sem szeretném elveszíteni. Beleegyezett, hogy Icu maradjon. Később Ilditől papíron elváltam, de csak azért, hogy Icu is fölvehesse a nevemet – mondta a Lokálnak Széll Attila. – Soha nem hazudtam a feleségeimnek, mindegyiket egyformán szerettem, ők pedig jó barátnőkként névnapokon, születésnapokon felköszöntötték egymást, még vásárolni is közösen mentek.

A Széll család egy része

 

Viszont idővel a 4. feleségnek elege lett ebből és otthagyta a "kis" családot. Elváltak Attilától de a közös gyermeküket az apának ítélte a bíróság.

Ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk, hogy mégiscsak működik a többfeleséges családmodell – véli az apa. – Tudom, hogy a hazai gyakorlatban példa nélküli ez az ítélet, szinte mindig az anya kapja a felügyeleti jogot. A mi fiunkat igazságügyi szakértők sora vizsgálta, pedagógusok, pszichológusok hada faggatta, de mindannyian úgy látták, hogy nálunk, a tanyán van a legjobb helye – tette hozzá Attila.

 

 

Mi minden esetre boldogságot kívánunk a Széll családnak!

Önnek mi a véleménye erről? Írja meg nekünk Facebook oldalunkra!

 

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!