Tudja meg, miért jelennek meg halott szeretteik az álmaiban!

 

Az álmainkban megjelenhetnek a problémáink, vágyaink, elfojtott érzésein. Ha álmainkban elhunyt szeretteink is megjelennek, sőt beszélnek hozzánk, de mi nem értjük, hogy mit akarnak mondani nekünk, akkor ennek különleges jelentése van az életünkre vonatkozóan.

A hozzáértők szerint szerint az elhunyt szeretteink, ismerőseink szeretnének utat mutatni nekünk, így igyekezzünk megfejteni az üzenetüket. Ezekben az esetekben az elhunyt szeretteink, fiatalon boldogan erejük teljében és egészségesen jelennek meg.

Minden apró jelre próbáljunk meg figyelni, majd visszaemlékezni, miután felébredtünk, mert elhunyt szeretteink azt az üzenetet próbálják meg eljuttatni hozzánk, hogy mi a dolgunk a jövőben, mit tegyünk holnap, holnapután, félév múlva az életünkben.

Ha az elhunyt szerettünk álmunkban él és virul, tevékeny, jókedvű, de nem ő van a “főszerepben”, hanem mint “mellékszereplő” van jelen, akkor ez azt jelenti, hogy lelkünk mélyén nagyon hiányzik nekünk, de ezt a felforgató érzést még magunknak sem mindig könnyű beismerni.

Ha az elhunyt szerettünk “főszerepben” van, akinek mindenáron segíteni akarunk, akkor ez azt jelenti, valamit nem intéztünk el vele, mielőtt meghalt volna.

Ha az elhunyt szerettünk tanácsokat ad nekünk álmunkban, akkor azt jelenti, hogy szükségünk van útmutatásra az életünkben, mert lehet, hogy egyedül, kiszolgáltatva érezzük magunkat, és nincs aki segítsen a nehéz helyzetben.

Filantropicum.com

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!