Ősidőktől fogva, az ember kereste létezésére a magyarázatot; valamit, ami igazolná, miért vagyunk ezen a földön. A keresés eredményeképpen, kultúrák ezrei évszázadokon keresztül alkották meg a saját legendáikat az emberi sorsról és a világegyetemhez való kapcsolódásunkról. Ismerje most meg a 'vörös fonal-elvet', azt a japán legendát, amely gyönyörűen szemlélteti, miért van szerepe minden történésnek és minden embernek az életünkben!
Hunyja most be a szemét és képzelje el, amint az életadó oxigént szállító vér csörgedezik az ereiben. Gondoljon most a milliónyi kisebb-nagyobb vénára és artériára, amelyek behálózzák az egész testét. Képzelje, a vérkeringése egész hálózatában van egy olyan ér, ami közvetlenül összeköti a szívét a kisujjávall! A testnek ez a két távoli pontja, egy vékony erecskének köszönhetően, összekapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy a kisujja lehet a szíve üzenetének legkiválóbb tolmácsolója. Sok kultúrában megfigyelhette már, hogy egy fogadalom vagy ígéret megpecsételéseképpen, a felek kisujjukat összeakasztva tesznek esküt.
A japán vörös fonal-legenda szerint a kisujjában nem ér véget szívének ez az életkapcsolata. A kisujjból ugyanis egy láthatatlan vörös fonal ered, amely lelke üzenetét viszi és amely véglegesen és mélyen összekapcsolja Önt az útjába kerülő emberek vörös fonalával, azaz, a szívével.
Azok, akik ezen a vörös fonalon keresztül összekapcsolódnak, magának az életnek az ereje által kapcsolódnak össze. Arra vannak ítéltetve, hogy találkozzanak és kölcsönösen tanuljanak egymástól, függetlenül az időtől, a távolságtól vagy az őket elválasztó körülményektől. Életünk során ez a fonal meghosszabbodhat vagy összegabalyodhat, időszakosan eltávolítva minket egyik-másik embertől, de sosem szakadhat el.
Ez az életszemlélet a holisztikus világképből ered, amely szerint az energiánk és az életerőnk testünktől messzebbre ágazik szét és mind a világegyetemhez, mind a minket körülvevő lényekhez (akik lehetnek emberek, de állatok vagy növények is) hozzáköt minket. A vörös fonal-elv arról szól, hogy az emberi lényeket, így magunkat is, a világ egy részének tekintsük, olyan élethálózat részének, amely a kapcsolatokból, az adok-kapokból táplálkozik.
Sokan már fiatalkoruk óta tudják, miért vannak a világon; ám náluk sokkal többen vannak azok, akik csak bolyonganak a földön, nem találják a helyüket vagy az életük értelmét. Aztán egyszer csak bekövetkezik az a sorsfordító találkozás az életükben, ami egy csapásra mindennek értelmet ad. Onnantól nem csak a kapok lesz a fontos, hanem az adok része is felértékelődik: egyre azon fáradozunk, hogyan tudunk a javára tenni annak a lénynek.
A fonalunk kijelöli a sorsunkat; olyan útvonal ez, amely közelebb visz azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van ránk, habár legtöbbször emberi szemszögből nagyon nehéz felismerni, hogy egy-egy találkozásnál miről van szó. A japánok számára ez egy gondolkodásmód, amely alapján kijelenthetjük, hogy semmi sem a véletlen műve az életünkben és hogy valójában nem is vagyunk hatalmasok, amikor azt hisszük, hogy mi magunk döntünk az életünkről.
Mit tanulhat ebből a szemléletből? Azt, hogy amikor valakivel összehoz a sors, mindig kérdezze meg magától: miért akadt össze életünk vörös fonala ezzel az emberrel? Mit tanulhatok én tőle és mit adhatok én neki?
Oszd meg a barátaiddal is! Köszönjük!
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
