A boldog család Ukrajnából fogadott örökbe egy 8 éves kislányt, mert boldog életet szerettek volna biztosítani számára. De ez nem egy happy end.

Mintha egy horrorfilm forgatókönyvét olvasnánk. A boldog család Ukrajnából fogadott örökbe egy 8 éves kislányt, mert boldog életet szerettek volna biztosítani számára. De ez nem egy happy end.

Kristine és Michael Barnettnek már volt három fia, de úgy döntöttek hogy szeretnének még egy kislányt. Ezért Ukrajnából örökbe fogadtak egy kislányt, akinek a neve Natalia Grace Barnett lett. Kezdetben minden tökéletesen ment, aztán furcsa dolgok történtek

„Mindig is nagy családra vágytam, de a terhességeim során komplikációk léptek fel. Nem lehetett több gyermekem. Az anyagi helyzetem megengedte, hogy segíthessek más embereknek a világon, így tudtam, hogy ezt kell tennem”. – Mondta az anyuka

Az egész történet 2008-ban kezdődött.
A szülőknek már az is gyanús volt, hogy az előző örökbefogadók rejtélyes okokból visszaléptek. A házaspár ezzel nem foglalkozott, és nem is hagyta, hogy a kislánnyal való kapcsolatukat befolyásolja.

Amikor Natalie megérkezett az otthonukba, elkezdett furcsán viselkedni. Mozgási problémákra panaszkodott, és nagyon nehezen tudott járni. Sokszor kellett karban cipelni, viszont ha lementek a tengerpartra, akkor a panaszok csettintésre megszűntek. Ott a kislány felpattant és rohant a vízbe, pedig előtte való napon járni sem tudott.

Az anyuka számára az is nagyon furcsa volt, hogy a lány már 8 évesen menstruált. Erre úgy jött rá, hogy véres rongybabákat talált a szemetesben, melyeket Natalie próbált elrejteni, aztán egy fürdés közben meglátta, hogy a lánynak dús szeméremszőrzete van.

Kristina gyanakvása napról-napra nőtt. Észrevette, hogy a lány sokkal választékosabb szókinccsel rendelkezik, mint a kortársai, valamint a játékok egyáltalán nem érdekelték.

Az örökbefogadáskor közölték velük, hogy a lány törpenövésben szenved, de még egy ilyen állapotban is szokatlan volt az, hogy egy centit sem nőtt, illetve már felnőtt fogai voltak.

Az anyuka úgy döntött, hogy elviszi orvoshoz a lányt.
Az orvosok legalább 14 évesre becsülték Natalie életkorát. Miközben a személyazonosságát vizsgálták, a gyerek viselkedése egyre katasztrofálisabb lett.

Az apuka állítása szerint a kislány rajszögeket hagyott a lépcsőn, rajtakapták, hogy fehérítőt öntött az anyja kávéjába és olyan rajzokat készített, amelyeken az egész család vérben fekszik.

Aztán a házaspár rájött, hogy egy szociopata FELNŐTT NŐT fogadtak örökbe. Elköltöztek Kanadába, de a lányt hátrahagyták egy bérelt lakásban.

A párt később elővették gondatlanság miatt. Bíróság elé állították őket. Nataliát, később egy másik család fogadta örökbe.

A későbbi örökbefogadó szülők azt állítják, hogy őket sose akarta bántani.

Időközben előkerült a lány biológiai anyja, a 40 éves Anna Volodymyrivna Gava. Ő megerősítette azt, hogy a 2010-ben örökbefogadott lány valóban csak 8 éves volt. Amikor életet adott a lánynak az orvosok azt mondták, hogy nem érdemes hazavinni, mert beteg. De a lány ennek ellenére életben maradt és árvaházba került.

 

 

 

forras

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!