A budapesti Szent István-napi programok mellett országszerte több rendezvényen is várják a látogatókat az államalapítás ünnepén. Szegedtől Győrig, Soprontól Debrecenig ajánlunk augusztus 20-i programokat.

A Szent István-napi rendezvények központi helyszíne ezúttal is a főváros lesz, a programsorozatra pedig a vasárnap esti fény- és tűzijáték teszi fel a koronát. Péntektől vasárnap estig 14 helyszínen több mint 200 ingyenes programmal várják az érdeklődőket, a kikapcsolódni és ünnepelni vágyókat Budapesten. De az ország több városában is izgalmas rendezvények fogadják a látogatókat, mutatjuk a helyszíneket.

Budapest
Több mint száz program várja az államalapítás ünnepén a fővárosba látogatókat, a Szent István-nap rendezvények három napon át tartanak. A programok között mindenki találhat számára kedvezőt: például koncertekkel, kiállításokkal, gyermekprogramokkal, táncos előadásokkal és workshopokkal is készülnek a szervezők. Vasárnap este 9 órától pedig Európa legnagyobb tűzijátékát rendezik Budapesten.
Fesztiválok, kiállítások
 A háromnapos rendezvénysorozat keretében a látogatók megtekinthetik az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonatot, a Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg a magyar nemzet hőseivel a Hősök útja programsorozat keretein belül lehet ismerkedni. A Szent István-napi programsorozatban harmadszor szereplő Divat & Design Fesztivál az idén új helyszínen, a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat-, ékszer- és dizájnszakma iránt érdeklődőket.
Idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a budai Várban. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A rendezvényen számos színpadi produkcióval, táncos és zenés előadásokkal találkozhat a közönség.

 

Koncertek
A zenei programkínálatban a Retro Tabán a pop- és rockzene kedvelőit várja,a fellépők között lesz Charlie, Demjén Rózsi és a Neoton Família.
A komolyzene rajongói a Filozófusok kertjében a Panorama Classical helyszínen hallgathatják meg kedvenc dallamaikat, míg a Vigadó téri új programhelyszínen a Vigadó Pianónál a bárzene műfajának kedvelőit várják. Elektronikus és élőzene fog szólni a Road Movie Live és a Szabadrét Fesztivál keretében, mások mellett a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda vagy a Mystery Gang koncertjein.

Gasztronómia
A Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatják be, a Csárdafesztiválon az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat. A Szent István-napi kenyeret és Magyarország Tortáját is megkóstolhatjuk majd.

Gyermekprogramok
A legkisebbek sem fognak unatkozni, hiszen számos játékos, zenés, táncos és kreatív program várja a gyerekeket. Megnézhetnek több előadást is, például a Varázsmesét, a Székely mesemondást, a Kolompos koncertet és az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület műsorát. Az Aprók tánca program keretein belül táncokat tanulhatnak a gyerekek a hétvége során több időpontban. A Millenárison pedig szombaton és vasárnap fel lehet építeni LEGO elemekből Magyarország szimbolikus épületeit.

A Magyar Honvédség háromnapos programsorozata
Háromnapos programkavalkáddal várja az ünneplőket a Magyar Honvédség augusztus 20-a alkalmából, öt fővárosi helyszínen.
Az érdeklődők a budai és pesti rakparton, a Városligetben, a Kós Károly sétányon és a Kapisztrán téren kapcsolódhatnak be a rendezvénysorozatba.
Péntektől a Városligetbe látogatók megismerkedhetnek a modern hadsereg mindennapjaival, a katonák életével, a honvédség legújabb haditechnikai eszközeivel és harci járműveivel. A Kós Károly sétányon a Lynx harcjárművet, a Gidránt, a Polarist, a PZH-2000-et, és a Leopardot lehet megnézni, és napközben az altisztek, valamint a Magyar Honvédség sportszázadának katonái látványos bemutatókkal készülnek. A városligeti Napozóréten pénteken 18 órától a Valmar ad koncertet. Szombaton a különleges díszelgő csoport előadását lehet megtekinteni, de lesz közelharc-bemutató és fellép a katonazenekar is a Városligetben. Vasárnap, augusztus 20-án a Kapisztrán téren szintén különböző bemutatókat tartanak a Magyar Honvédség katonái.
A katonai légi parádé vasárnap délelőtt nyújt felejthetetlen kikapcsolódást a fővárosban ünneplők számára. Az érdeklődők a Kossuth téri ünnepélyes zászlófelvonás és tisztavatás után a Duna felett, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon katonai repülőgép- és helikopter-kötelékek díszelgő, valamint egyéni bemutatókat láthatnak.

Szeged
Az Államalapítás Ünnepe néven Szeged is egy háromnapos programsorozattal készül a város központjában, a Széchenyi téren. A rendezvény péntek délután veszi kezdetét, amikor is a Diseuse zenekar nyitja a hétvégét, majd az este folyamán a Balkan Fanatik együttes is fellép. A szombati napot a Csiga Duó Gyermekzenekar kezdi meg, este pedig a The Carbonfools koncertezik, majd egy hangulatos utcabállal lehet zárni a napot. Augusztus 20-án több ünnepélyes program is lesz, például zászlófelvonás, díszünnepség és tűzijáték is várható.

Pécs
Számos ingyenes családi programmal – köztük bábjátékkal, táncbemutatóval, koncerttel – várják a pécsi városi ünnepség résztvevőit augusztus 20-án. Az események már délelőtt elkezdődnek a pécsi dóm közelében, a Sétatéren A kővé vált lakodalmas menet című bábjáték bemutatásával. A MaCseK pajtaszín előadása mellett ezen a helyszínen a délutáni órákban a Tárkány Művek zenekar ad koncertet, a város főterén pedig pécsi tánccsoportok tartanak bemutatót. A Széchenyi téren ezután a Csángálló zenekar játszik. Az este további részében a Széchenyi téren este hattól a Voisingers lép fel, majd tíztől az Ed Philips & The Memphis Patrol tart rockabilly partyt, míg a Sétatéren nyolc órától Szabó Balázs Bandája lép színpadra.

Debrecen
Egy héten át tartanak a Virágkarnevál színes programjai Debrecenben, egészen augusztus 20-ig. A rendezvény csúcspontja a vasárnapi felvonulás lesz, ahol tizenkét virágkocsi, 37 fellépőcsoport, több mint 1500 táncos szerepel majd a menetben. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncertek várják az érdeklődőket, fellép például a Wellhello, a Szabó Balázs Bandája, a Follow the Flow, augusztus 20-án este pedig egy fergeteges Boban Markovic koncertet rendeznek. Később DJ Náksi set-jével kísért, egzotikus táncosokkal megbolondított utcabállal zárják a virágkarneváli hetet.

Miskolc
Miskolc városában két nap is programokkal várják a látogatókat, augusztus 19-én a Városháza téren rendezik a Bükki Borok napját, 20-án pedig a Szent István téren készülnek programokkal az államalapítás ünnepének alkalmából. Az ünnepi műsort is itt fogják tartani, emellett fellép a Szinvavölgyi Néptáncműhely és A Grund zenekar.

Győr
Idén háromnapos fesztivállal készül Győr városa, aminek a jelmondata “Ünnepség, Család, Szórakozás”. A péntek este folyamán fellép majd a NOX zenekar az eredeti felállásában, idén egyedül ezen a rendezvényen lehet őket ingyen meghallgatni. A hétvége folyamán még számos zenés programmal készülnek a szervezők, többek között lesz Varga Miklós koncert, a jó hangulatot garantálja a PTE BRASS BAND, fellép Nótár Mary és még egy utcabálba is ellátogathatunk.

Sopron
A Várkerületen ingyenes könnyűzenei rendezvénysorozattal, a Soproni Piknikkel ünneplik a Páneurópai Piknik évfordulóját és az államalapítás ünnepét. Fellép például a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Follow The Flow, a Kowalsky meg a Vega és a Margaret Island zenekar is. A koncerteken kívül lesz még kézműves vásár, rendeznek családi- és gyermekprogramokat is.

 

Mosonmagyaróvár
Szent István Napok néven tartanak Mosonmagyaróváron egészen nagyszabású fesztivált, ami szintén péntektől egészen vasárnapig tart.
Koncertet ad például a Bohemian Betyars, a Carson Coma és a Bagossy Brothers Company.
A Várudvar színpadon Másnap című műsorral készül Beck Zoli és Szűcs Krisztián, Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalait fogják előadni. Zenei előadásokon kívül gyerekfoglalkozások, finom ételek és kulturális programok is várják az érdeklődőket. A fesztivál nagy része ingyenes.

Sárvár
Sárvár rendkívül vonzó úti cél a nyári hónapokban, ráadásul az augusztus 20-i rendezvényük is ígéretes. A Sárvári Nemzetközi Folklórnapok keretében ünneplik Magyarország születésnapját. A nap folyamán készülnek néptánc bemutatókkal, Hiperkarma koncerttel és tűzijátékkal is, a rendezvénynek a sárvári Nádasdy-vár ad otthont.

Hatvan
Idén a Hatvani Népkertben rendezik az augusztus 20-i programsorozatot. Négy koncertet is tartanak, fellépnek az Emberöltő, a Lázadók, a Blahalouisana és a Magna Cum Laude zenekarok.

 

Salgótarján
Augusztus 20-án Salgótarján városában is számos programmal készülnek, a rendezvényeket a Szent István téren és a Fő téren tartják. Napközben koszorúzási ünnepségre és kenyér szentelésre várják az érdeklődőket. Az est fő fellépője pedig Szikora Róbert és az R-Go lesz, ezt követően fényfestést is láthatunk a városban.

Dunaföldvár
Dunaföldváron két napon át sokszínű programokkal várják a látogatókat augusztus 19-én és 20-án. A Duna-parton rendezik a Szent István Napi Halászléfesztivált, ahol a koncertek és egyéb programok mellett egy halászléfőzőverseny is lesz. Kertmozival, “habparty”-val, helikopterbemutatóval és tűzijátékkal is készülnek a szervezők. A koncertet adók között pedig Oláh Gergőt és a Kelemen Kabátban együttes is szerepel.

 

Forrás

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!